Szegedi tudósok: a magyar belgyógyászat és gasztroenterológia korszakalkotó személyisége

Szegedi tudós cikksorozatunkban bemutatjuk szegedi kötődésű, a tudomány valamely ágával foglalkozó személyeket. E heti részben dr. Varró Vince professzor, belgyógyász, gasztroenterológus, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusának életét mutatjuk be.

Életpályája

Asszimilálódott zsidó családban született Varró Aladár Béla (1881–1956) okleveles gyógyszerész, gyógynövény- és gyógyáru nagykereskedő és Glancz Berta gyermekeként. Apai nagyapja Varró Vince (1852–1938) nagykikindai ügyvéd. A budapesti Mátyás Király Reálgimnáziumban kitüntetéssel érettségizett (1939). Származása miatt nem vették fel Magyarországon az Orvostudományi Karra, ezért a Belgrádi Egyetemen kezdte meg orvosi tanulmányait. Az ott megszerzett szerb nyelvtudásának nagy hasznát vette, amikor behívták munkaszolgálatra. 1941-ben kikeresztelkedett a katolikus vallásra és – tartós vízum hiányában – az év tavaszán hazatért. 1941 őszén beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára. Munkaszolgálatát a jugoszláviai Borban töltötte. 1945 februárjában megszökött és viszontagságos körülmények között visszatért Budapestre, ahonnan szüleivel együtt Makóra ment. Apja megnyitotta egyik rokonának, az Auschwitzban elpusztított Mathézer Jenőnek a patikáját, míg ő beiratkozott a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karára. 1949-ben, oklevelének megszerzése után a Hetényi Géza által vezetett Klinikára került. 1959-ben két hónapot tanulmányúton töltött Észak-Európában és többek között előadásokat tartott a Helsinki és a Turkui Egyetemen. 1965-ben akadémiai doktori minősítést nyert, docens lett. 1970-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.

Három évig a II. számú, tizennyolc évig – egészen 1991. június 30-ig – az I. számú Belgyógyászati Klinika tanszékvezetője volt. 1985 és 1991 között klinikai rektor-helyettesként is tevékenykedett. 1991-ben professzor emeritus kitüntető címet kapott. Klinikai tevékenysége során nemzetközi hírű gasztroenterológiai centrumot hozott létre, amely jelentős eredményekkel járult hozzá a modern orvostudomány fejlődéséhez.

Ő maga büszke volt arra, hogy a Korányi-féle iskola tagja lehetett. Fő mestere pedig Hetényi Géza volt. 1966-ban alakult meg a Magyar Gasztroenterológiai Társaság, amelynek alapító tagja volt. 1972-től 1982-ig ő töltötte be a társaság elnöki tisztjét.

Nyugdíjba vonulását (1991. június 30.) követően folytatta szakpublisztikai tevékenységét – ennek középpontjába azonban már nem a tápcsatorna, hanem az orvostudományi kutatás és publisztikai etikai és technikai kérdései álltak. Emellett szépirodalmi írásai is megjelentek. Ezek közül kiemelendő két memoárja: Zárójelentés (1996), Az én huszadik századom zárójelentése (2013).

Díjai, elismerései

• 1961 Hetényi Géza-emlékérem
• 1963; 1967 Markusovszky-díj
• 1969 Oktatásügy Kiváló Dolgozója
• 1979 Kiváló Orvos
• 1984 Munka Érdemrend ezüst fokozata
• 1986 Jancsó Miklós-emlékérem
• 2000 Eötvös József-koszorú
• 2001 Szegedért Alapítvány fődíja
• 2001 Friedrich László-emlékérem
• 2002 Szent-Györgyi Albert-díj
• Klebelsberg-díj emeritusi fokozata